Egyszerű sebkezelés

Egyszerű sebkezelés

 

A mindennapok során gyakran előfordulhat, hogy kedvencein különféle balesetek folytán sérülést szereznek. A sérülések lehetnek enyhék, felületesek, de előfordulhat súlyosabb beszámítás alá eső sérülés is. A testfelszínen előfordulhatnak vágott, szakított, szúrt vagy harapott sebek. Ha a sebek kezeletlenül maradnak, sok esetben előfordulhat, hogy bennük baktériumok szaporodnak el, így szövődményként gyulladás, és akár tályogosodás is kialakulhat, ezeket megelőzendő fontos a sebek mielőbbi szakszerű ellátása.

Az egyszerű sebkezelés első lépése az alapos tisztítás és fertőtlenítés. Az erre használatos szereket (pl.: Betadine oldat, Hyperol oldat, alkoholos sebfertőtlenítő) minden esetben az adott seb állapota alapján választjuk meg. Helyi kezelés céljából sok esetben alkalmazunk különféle összetételű kenőcsöket, ugyancsak az adott sebtípustól és annak állapotától függően. Mélyebbre terjedő sebek esetén szükség lehet kötés felhelyezésére, és annak naponkénti cseréjére. Törekszünk arra, hogy a kötés ne legyen sem túl laza, sem túl szoros, a naponkénti kötéscsere által pedig megelőzzük a seb befülledését. Fertőzött sebek esetében antibiotikum terápiára is szükség van, megfelelő állatorvosi utasítás szerint. Friss, nem fertőzött, de mélyre terjedő vágott sebek esetén sokszor elengedhetetlen a seb összevarrása, amelyet műtéti altatásban, a sebszélek felfrissítése után, valamint alapos sebtisztítás és -fertőtlenítés után végzünk.

KirályPet Kisállatrendelő

Nyitvatartás

H-P: 10-18
Dr. Király Péter: H, CS
Dr. Madocsay Alfréd: K, SZ, P

Cím

1048 Budapest
Székes utca 1.
+36 1 230 39 40

Harapj ránk!

Facebook Instagram Youtube

Szimatolj tovább!

Rex Alapítvány

KOSÁR

FIZETENDŐ

Rendelés értéke

0